Gratulálunk az idei Megyei Prima-díjasoknak!
Gratulálunk az idei Megyei Prima-díjasoknak!

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Bács-Kiskun Megyei Szervezete immáron 12. éve rendezi meg az országos Prima Primissima mintájára a Megyei Prima Díjátadó Gálát, amit idén november 24-én tartottak. A három Megyei Prima Díjas a díj mellett magánfelajánlásból egy-egymillió forintban…

Mi történt száz éve dédapáinkkal, ükapáinkkal?
Mi történt száz éve dédapáinkkal, ükapáinkkal?
Kiállításkritika

2017. november 24-én nyílt meg és 29-ig látható a kecskeméti Vasútkertben a „Többes számban. Az 1. világháború mindennapjai és a háborús mindennapok valóságai” című  országjáró kiállítás. Korábbi helyszínei Székesfehérvár, Eger, Hódmezővásárhely, Győr, Karcag voltak, idén még Debrecen jön, jövőre…

Debrecenben okosabbak a városvezetők?
Debrecenben okosabbak a városvezetők?
Vélemény

Országszerte sorra hozzák a fideszes vezetésű városok a reklámadót bevezető határozatokat. Debrecenben azonban legalább nem tolnak ki a kis- és mikrovállalkozásokkal úgy, mint Kecskeméten. A cívis város képviselőtestülete ugyanis alsó korlátot állapított meg az adóval sújtott reklámhordozókra: 5 m²…

Új adó jön százmilliós értékben az utcai hirdetésekre
Új adó jön százmilliós értékben az utcai hirdetésekre

2017. november 22-i ülésén a kecskeméti önkormányzat közgyűlése új helyi adó bevezetéséről döntött. Az építményadóhoz hasonló adó a reklámhordozó eszközökre lesz kivetve. A fideszes vezetők ezzel a választások előtt korlátozzák a hirdetési piacot. A településkép védelméről szóló törvény szerinti…

Mire jó a közmeghallgatás?
Mire jó a közmeghallgatás?

2017. november 22-én 16:30–17:30 óráig ismét közmeghallgatást tart a kecskeméti önkormányzat. Ezúttal a hulladékgazdálkodással kapcsolatos kérdések kerülnek részletesen terítékre. A rendezvény helyszíne a Városháza (Kecskemét, Kossuth tér 1.) díszterme lesz.

Fanyalgás és hip-hip-hurrá helyett – Az SMP-gyáravató margójára
Fanyalgás és hip-hip-hurrá helyett – Az SMP-gyáravató margójára
Vélemény

2017. november 16-án, csütörtökön átadták az indiai Samvardhana Motherson Group (SMG) leányvállalata, a Samvardhana Motherson Peguform (SMP) új kecskeméti lökhárítógyárát. A gyáravatón megjelent Vivek Chaand Sehgal (61) indiai származású ausztrál üzletember, az SMG elnöke és Orbán Viktor (54) magyar…

Kecskemért?

Kövess a facebookon!

Friss topikok

Nyomtass te is!

Nyomtass te is #68

Nyomtassteis Különszám
A kormány évi 250-300-ról 400 órára akarja emelni az elrendelhető túlórák számát, emellett egyről három évre növelni a munkaidőkeret elszámolási időszakát. A szakszervezetek példátlan összefogás mellett országosan tiltakoznak.
Tovább

Címkék

112-es segélyhívó (1) 1848-as forradalom (1) 2018 (1) 2018-as választások (4) átláthatóság (1) Az úszás ünnepe (1) Bács-Kiskun megye (1) Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár (1) Bács-Kiskun Megyei Kórház (1) benzin (1) bérlakás (1) beruházás (1) cashkemét (2) Cegléd (1) civil (1) CÖF (1) DAKK Zrt. (1) Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt. (1) demokrácia (1) Dobos József (1) egészségügy (1) Elios Zrt. (2) energia (2) Európai Bizottság (1) Európai Unió (3) Fekete-Győr András (1) felújítás (1) feminizmus (1) Fidelitas (1) fizetés (1) Független Diákparlament (1) gázolaj (1) Gémesi György (1) Gong Rádió (1) gyalogátkelőhely (1) Hadházy Ákos (2) harmadik Orbán-kormány (1) Határ Mária (1) hekkelés (1) helyi adó (1) Hírös Agóra (1) Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete (1) Hosszú Katinka (1) humor (1) I. világháború (1) ingatlanpiac (1) interjú (1) intermodális csomópont (1) Jean-Claude Juncker (1) Jobbik Magyarországért Mozgalom (1) jogsértés (1) kampánynyitó (1) kecskemért (3) Kecskemét (6) kecskeméti közgyűlés (1) Kecskméti Fürdő (1) kerékpározás (1) kerékpártároló (1) kerékpárút (1) kiállítás (1) Király József (3) könyv (1) korrupció (3) korszerűsítés (1) középiskola (1) közlekedésbiztonság (2) közmeghallgatás (1) közvilágítás (2) kritika (1) ktatás (1) kutya (1) lakás (1) lakossági fórum (3) Lázár János (1) Lehet Más a Politika (3) Lejer Zoltán (1) Lipard Film (1) LMP (2) lőtér (1) lövészet (1) magasfeszültség (1) Magyar Kórházszövetség (1) Magyar Közút (1) Magyar Szocialista Párt (1) Mavir (1) megemlékezés (1) Megyei Prima Díj (1) Mercedes (1) Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. (2) Mészáros Lőrinc (1) MOL (1) Molnár Gyula (1) Momentum Mozgalom (5) MSZP (2) multinacionális vállalat (1) munkaerőhiány (2) Nagypál Sándor (1) Nagy Attila (1) Navracsics Tibor (1) névadás (1) nevek (1) (1) oktatás (1) önerős útépítés (1) önkormányzat (1) Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (1) pénzosztás (1) plakátháború (2) plakáttörvény (1) polgári kezdeményezés (1) politikai humor (1) politikai pedofília (1) Rudolf-laktanya (1) Salacz László (1) slow food (1) SMP (1) Soproni Tamás (1) Soros-terv (1) statisztika (2) Stop Soros (1) Svébis Mihály (1) Szél Bernadett (3) Szemereyné Pataki Klaudia (2) Széna utca (1) Takács Valentina (1) Tállai András (1) távvezeték (1) Tiborcz István (3) történik épp (1) Tóth Szilárd (1) Trianon (1) tüntetés (1) tűzoltók (1) Univer Zrt. (1) ünnep (1) utcanevek (1) útfelújítás (1) üzemanyagár (1) Vágó Gábor (5) vagyonnyilatkozat (1) választási kampány (1) Vasútmodellezés (1) vihar (1) zászló (1) zebra (1) zene (1) Zombor Gábor (3) Címkefelhő
süti beállítások módosítása