Ennyit ér az előrejelzés? – Három hullámban támadta Kecskemétet vasárnap a viharos szél

 

Vasárnap reggel még úgy látszott, hogy elkerülik városunkat a nagyobb rohamok, de ezután minden másképp alakult.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap hajnalban az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésében Budapestre, Pest, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom és Veszprém megyére adott ki harmadfokú (piros) figyelmeztetést a károkozó szél veszélye miatt. Az ország többi területén másodfokú (narancs), míg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében elsőfokú volt a figyelmeztetés.


vihar.jpeg

Forrás: Omsz.hu

 

Várhatóan a kora esti órákig elsősorban gomolyfelhők, illetve záporok környezetében nagyobb valószínűséggel a Dunántúl északi és középső területein, illetve a középső országrészben rövid időre néhány alkalommal 110-125 kilométer/óra közötti széllökések is előfordulhatnak síkvidéken, tették még hozzá.

 

“Az ország egyéb részein, elsősorban a Dél-Alföld térségében sem zárható ki egy-egy 110 kilométer/óra körüli vagy afeletti széllökés.” - írták.

 

Valamint hogy a szél számottevően az esti óráktól gyengülhet.

 

Aki azt gondolta, hogy csak az északi országrészben lesz vihar, tévedett. A Ny-K irányban húzódó front ugyanis 10 óral körül elkezdett dél felé mozdulni, folyamatosan haladt Szeged felé. Vasárnap délelőtt 11-kor már Bács-Kiskun megyére is kiterjesztették a vörös riasztást. Végül 13, 17 és 21 óra tájban érték el a nagyobb viharzónák a megyeszékhelyt. A három nagy szélfúvás  közül pedig éppen az esti volt a leghosszabb és a legerősebb.

 

Az Országos Katasztrófavédelmi  Főigazgatósághoz (OKF) 3400 bejelentés érkezett országosan a nap folyamán, ebből 140 esetben jeleztek épületkárt.  Jellemzően kidőlt fák okoztak gondot az utakon, illetve a leszakadó  vezetékek miatt alakult ki több helyen áramszünet. A legtöbb hívás Somogy, Fejér, Bács-Kiskun valamint Pest megyében, Budapesten volt. Bács-Kiskun megyéből 300 riasztás történt. Pest és Bács-Kiskun megyében a tűzoltók továbbra is dolgoznak a kárelhárításon.

 

A DÉMÁSZ közleménye szerint “jelenleg több mint 200 szerelő és a DÉMÁSZ más területen dolgozó munkatársa is részt vesz a hibafeltárásban, Bács-Kiskun megyébe például Békés megyéből érkeztek szakemberek, hogy segítsék a helyreállítást”. Az áramszolgáltató több közintézmény áramellátását ideiglenesen aggregátorokkal biztosítja. A szakemberek előreláthatóan keddre tudják elhárítani mindenütt a problémákat.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kecskemert.blog.hu/api/trackback/id/tr3313118026

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Kecskemért?

Kövess a facebookon!

Friss topikok

Nyomtass te is!

Nyomtass te is #68

Nyomtassteis #68
Aki csak a kormány által meghamisított híreket olvassa és hallgatja, az elhiszi, hogy Magyarország gazdasága száguld, és legalább a volt szocialista országok közül kiemelkedik. A rideg számok azonban azt mutatják, hogy ez is csak egy hazugság.
Tovább

Címkék

112-es segélyhívó (1) 1848-as forradalom (1) 2018 (1) 2018-as választások (4) átláthatóság (1) Az úszás ünnepe (1) Bács-Kiskun megye (1) Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár (1) Bács-Kiskun Megyei Kórház (1) benzin (1) bérlakás (1) beruházás (1) cashkemét (2) Cegléd (1) civil (1) CÖF (1) DAKK Zrt. (1) Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt. (1) demokrácia (1) Dobos József (1) egészségügy (1) Elios Zrt. (2) energia (2) Európai Bizottság (1) Európai Unió (3) Fekete-Győr András (1) felújítás (1) feminizmus (1) Fidelitas (1) fizetés (1) Független Diákparlament (1) gázolaj (1) Gémesi György (1) Gong Rádió (1) gyalogátkelőhely (1) Hadházy Ákos (2) harmadik Orbán-kormány (1) Határ Mária (1) hekkelés (1) helyi adó (1) Hírös Agóra (1) Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete (1) Hosszú Katinka (1) humor (1) I. világháború (1) ingatlanpiac (1) interjú (1) intermodális csomópont (1) Jean-Claude Juncker (1) Jobbik Magyarországért Mozgalom (1) jogsértés (1) kampánynyitó (1) kecskemért (3) Kecskemét (6) kecskeméti közgyűlés (1) Kecskméti Fürdő (1) kerékpározás (1) kerékpártároló (1) kerékpárút (1) kiállítás (1) Király József (3) könyv (1) korrupció (3) korszerűsítés (1) középiskola (1) közlekedésbiztonság (2) közmeghallgatás (1) közvilágítás (2) kritika (1) ktatás (1) kutya (1) lakás (1) lakossági fórum (3) Lázár János (1) Lehet Más a Politika (3) Lejer Zoltán (1) Lipard Film (1) LMP (2) lőtér (1) lövészet (1) magasfeszültség (1) Magyar Kórházszövetség (1) Magyar Közút (1) Magyar Szocialista Párt (1) Mavir (1) megemlékezés (1) Megyei Prima Díj (1) Mercedes (1) Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. (2) Mészáros Lőrinc (1) MOL (1) Molnár Gyula (1) Momentum Mozgalom (5) MSZP (2) multinacionális vállalat (1) munkaerőhiány (2) Nagypál Sándor (1) Nagy Attila (1) Navracsics Tibor (1) névadás (1) nevek (1) (1) oktatás (1) önerős útépítés (1) önkormányzat (1) Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (1) pénzosztás (1) plakátháború (2) plakáttörvény (1) polgári kezdeményezés (1) politikai humor (1) politikai pedofília (1) Rudolf-laktanya (1) Salacz László (1) slow food (1) SMP (1) Soproni Tamás (1) Soros-terv (1) statisztika (2) Stop Soros (1) Svébis Mihály (1) Szél Bernadett (3) Szemereyné Pataki Klaudia (2) Széna utca (1) Takács Valentina (1) Tállai András (1) távvezeték (1) Tiborcz István (3) történik épp (1) Tóth Szilárd (1) Trianon (1) tüntetés (1) tűzoltók (1) Univer Zrt. (1) ünnep (1) utcanevek (1) útfelújítás (1) üzemanyagár (1) Vágó Gábor (5) vagyonnyilatkozat (1) választási kampány (1) Vasútmodellezés (1) vihar (1) zászló (1) zebra (1) zene (1) Zombor Gábor (3) Címkefelhő