2017. november 16-án, csütörtökön átadták az indiai Samvardhana Motherson Group (SMG) leányvállalata, a Samvardhana Motherson Peguform (SMP) új kecskeméti lökhárítógyárát. A gyáravatón megjelent Vivek Chaand Sehgal (61) indiai származású ausztrál üzletember, az SMG elnöke és Orbán Viktor (54) magyar miniszterelnök is. Az 1975-ben alakult SMG a világ 50 legnagyobb autóipari beszállítója között van, 5 kontinens 25 országában lévő 170 gyárában több mint 70 ezer munkást foglalkoztat.

A 30 milliárd forintos gyár avatása kétségtelenül nagy esemény nem csak Kecskeméten, de az országban is. A magyar kormány 2015-ben lett az SMG-csoport stratégiai partnere – vagy fordítva, ha az hihetőbbnek tetszik –, 2015-ben tették le az új gyár alapkövét is, és két év múlva egy tíz hektáros területen felépült a 4,4 hektáros üzem közvetlenül a Mercedes-gyár mellett. Azt mondják, 2018-tól a Mercedes Kecskeméten készülő egyik autótípusához fognak benne lökhárítókat gyártani, mégpedig naponta 5500-at.

Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármester-asszonya megnyitón elmondott beszéde szerint az indiai nagyvállalat azért választotta Kecskemétet helyszínül, mert „itt minden adott, ami kell”.

Valóban így van?

A kormánypárti politikusok által körülünnepelt sikertörténetnek van egy másik, egyelőre kevésbé élesen látható oldala is, ami csak hosszabb távon lesz érdekes, mégis már ma beárnyékolja a képet.

Először is köztudott, hogy Magyarországon a nyugat-európai magasabb bérek elszívó hatása miatt súlyos munkaerőhiány van a magángazdaság szinte összes ágazatában a mezőgazdaságtól a vendéglátáson át az informatikáig. A szakmai szervezetek 100-200 ezerre teszik azok számát, akik azonnal el tudnának helyezkedni a munkaerőpiacon, ha lenne megfelelő képesítésük. A folyamatos migrációs riogatás közben el-elhangzik, hogy rövidesen Ukrajnából, Romániából, vagy éppen messzebbről, Vietnamból, Dél-Amerikából fognak nagy számban munkavállalók érkezni ide, különben Magyarország elveszíti vonzerejét a beruházók előtt. Vagyis nem a tőke megy az olcsó munkaerő után, hanem a relatíve olcsó, mobilis, de idegen kultúrájú munkaerőt vonzza magához, eközben pedig felborítja az őshonos társadalmak természetes életét. Ez a hatás okozta legutóbb a Brexitet: a vidéki Anglia lakossága megelégelte az EU-migránsok áradatát, amit a kozmopolita Londonban szomorúan vettek tudomásul a bank- és szolgáltatói szektor képviselői.

Orbán Viktor miniszterelnök látogatása a járműipari műanyag alkatrészek gyártásával foglalkozó indiai Samvardhana Motherson Peguform (SMP) kecskeméti gyárában 2017. november 16-án.
(Forrás: Kormány.hu, fotó: Árvai Károly)

Mármost az SMP beruházása eredményeként több mint 500 új munkahely létesül. Tudható az is, hogy a kecskeméti Mercedes-gyár új üzeme a tervek szerint a következő négy év alatt további mintegy 2500 új munkahelyet terem majd. A Mercedes-gyárba ma Kecskemét 50-70 kilométer sugarú köréből érkeznek fizikai dolgozók, szellemiek még messzebbről, jellemzően Budapestről. Honnét lesz munkaerő az új üzemekbe?

1. Még messzebbről – ha ott vannak.
2. Maguknak képeznek ki munkaerőt a cégek a munkanélküliek közül.
3. Maguknak képeznek át munkaerőt az állami alkalmazottak közül.
4. Elveszik a más szektorokban működő hazai kis- és középvállalkozások munkásait.

A tőkeerős multicégek a lehető legolcsóbb és leggyorsabb megoldást fogják választani, vagyis az utolsót. (Piros pont Orbánnak, amiért egyedüliként a magyar politikusi mezőnyben látja ezt a gondot és fekete, amiért csak szónokol róla a megoldás keresése helyett.) Ezáltal azok a magyar vállalkozások, amelyek nem bírják a nagyobb bérversenyt, egyszerűen kiárazódnak a munkaerőpiacról, vagy nekik is a fenti négy stratégia közül az utolsó kiesésével fennmaradó háromból kell valamelyiket választaniuk. Nyilvánvaló, hogy ők is a lehető legolcsóbbat fogják választani a lehetőségek közül, vagyis a harmadikat. Eljutottunk oda, hogy előbb vagy utóbb az állami szektorban is meg fog jelenni a munkapiaci nyomás, amire a politikának kell válaszolnia.

 (Fotó: Wikimedia Commons)

Kelet-Közép-Európa e tájékán a közszolgáltatások lezüllesztése a bevett válasz. Miután a silány közszolgáltatások miatt elégedetlenek lesznek a fogyasztók, a politika pedig a szolgáltatások megjavítása helyett a mindenkori mumusra, Gyurcsányra, Sorosra mutogat, az emberek nem csak hogy elfogadják, de követelni is kezdik a magánszektor belépését az egykor úgy-ahogy, de működő közszolgáltatási területre.

Például ha silány az óvoda (kevés és gyakorlatlan az óvónő, rossz az étel, lelakott a berendezés, kicsi az udvar, túl sok a többszörösen hátrányos helyzetű kis játszótárs vagy egyszerűen nincs parkoló a közelben), akkor hajlamosak lesznek azok a szülők, akik megengedhetik maguknak, a magánóvodát választani. Ez csak egy példa a társadalmi egyenlőtlenségek és feszültségek szükségtelen növekedésére.

Tehát nagyon fontos, hogy a közszolgáltatások lezüllesztése helyett érvényesüljön egy olyan közpolitikai stratégia az állami/önkormányzati szektorban, amely képes a a terheket úgy szétteríteni a gazdasági és társadalmi szereplők között, ami figyelembe veszi teherbírásukat, és ezáltal fenntartja a fejlődés szerves és egyenletes útját. Ez a közpolitika nem engedi meg a fenti hatalmi és gazdasági hatáslánc kontrollálatlan – pontosabban kizárólag a lánc legelején álló legerősebb szereplő érdekének megfelelő – lefutását, hanem úgy csoportosítja át az erőforrásokat, hogy játékból végül minden szereplő nyertesen kerüljön ki.

A probléma már csak az, hogy egy multicéget nagyon nehéz bármire is kényszeríteni, hiszen azért multicég, mert a nemzeti kereteket könnyedén át tudja lépni. Nem fog szerves fejlődést generálni az a cég, amely 2025-ben áttelepülhet Szerbiába. Nem fog magyar munkanélküliek képzésével vesződni az a multi, amelyik – miután tönkretett kétszáz magyar kisvállalkozást – átképzett ápolókkal, importált vietnamiakkal vagy peruiakkal hamarabb produkál eredményt.

Röviden összefoglalva a lényeget: az új gigaberuházások gazdasági sokkhatásként érik Kecskemétet és térségét. Nem csak közvetlen pozitív, hanem más szektorokba és társadalmi rétegekbe tovagyűrűző, nem feltétlenül előrelátott egyéb pozitív és negatív következményekkel is járnak majd. Ha egy Trabantba beteszünk egy BMW motort, akkor nem biztos, hogy meglódul a jármű, valószínűbb, hogy szétesik. Mindezek kivédésére és főleg a felkészületlenségből fakadó visszahúzó bizonytalanságérzés, az ad hoc döntések, a kapkodás elkerülésére a politikai osztálynak idejében fel kellett volna távlati tervekkel készülnie. Idejük volt bőven.

(Az egész fenti gondolatmenetet alapjaiban felforgató, tíz éven belül óhatatlanul bekövetkező robotizáció messzire vezető fejleményeivel itt nincs módunk foglalkozni.)