Miért van olyan kevés utca nőkről elnevezve?
Miért van olyan kevés utca nőkről elnevezve?

2018. január 18-án, péntekre virradó éjszaka szimbolikusan átnevezett néhány utcát a Momentum Mozgalom Budapesten, Kecskeméten, Keszthelyen és Szegeden. A párt által kihelyezett új táblák mind olyan magyar nők nevét viselik, akik sikeresek voltak saját pályájukon, és akik igazán sokat tettek az…

Közmeghallgatás a tervezett távvezeték ügyében
Közmeghallgatás a tervezett távvezeték ügyében

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskeméti Járási Hivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztálya értesíti az érintetteket, hogy az Albertirsa-Kecskemét 400kV-os távvezeték létesítése tárgyában környezeti hatásvizsgálati eljárás keretében 2018. január 18-án, csütörtökön, 10:00 órakor…

Hol lesznek 2018-ban állami közútfelújítások?
Hol lesznek 2018-ban állami közútfelújítások?

A Magyar Közút idei útfelújítási programját 2017 decemberben hozták nyilvánosságra. A tavalyi évhez hasonlóan idén is országosan 100 milliárd forintból újulhatnak meg egyes útszakaszok. Lássuk, szűkebb pátriánkat hogyan érintik a tervezett munkálatok!

A politika egyhangúlag támogatja a gyalogosvédelmet
A politika egyhangúlag támogatja a gyalogosvédelmet

Talán a választások közeledte is közrejátszik abban, hogy megbeszélésen egyhangúan mindenki kiállt a gyalogos-  és kerékpáros-közlekedés nagyobb biztonságának megteremtése mellett. Kérdés, hogy a szép elképzelésekből mi fog megvalósulni.

Kecskemért?

Kövess a facebookon!

Friss topikok

Nyomtass te is!

Nyomtass te is #68

Nyomtassteis Különszám
A kormány évi 250-300-ról 400 órára akarja emelni az elrendelhető túlórák számát, emellett egyről három évre növelni a munkaidőkeret elszámolási időszakát. A szakszervezetek példátlan összefogás mellett országosan tiltakoznak.
Tovább

Címkék

112-es segélyhívó (1) 1848-as forradalom (1) 2018 (1) 2018-as választások (4) átláthatóság (1) Az úszás ünnepe (1) Bács-Kiskun megye (1) Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár (1) Bács-Kiskun Megyei Kórház (1) benzin (1) bérlakás (1) beruházás (1) cashkemét (2) Cegléd (1) civil (1) CÖF (1) DAKK Zrt. (1) Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt. (1) demokrácia (1) Dobos József (1) egészségügy (1) Elios Zrt. (2) energia (2) Európai Bizottság (1) Európai Unió (3) Fekete-Győr András (1) felújítás (1) feminizmus (1) Fidelitas (1) fizetés (1) Független Diákparlament (1) gázolaj (1) Gémesi György (1) Gong Rádió (1) gyalogátkelőhely (1) Hadházy Ákos (2) harmadik Orbán-kormány (1) Határ Mária (1) hekkelés (1) helyi adó (1) Hírös Agóra (1) Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete (1) Hosszú Katinka (1) humor (1) I. világháború (1) ingatlanpiac (1) interjú (1) intermodális csomópont (1) Jean-Claude Juncker (1) Jobbik Magyarországért Mozgalom (1) jogsértés (1) kampánynyitó (1) kecskemért (3) Kecskemét (6) kecskeméti közgyűlés (1) Kecskméti Fürdő (1) kerékpározás (1) kerékpártároló (1) kerékpárút (1) kiállítás (1) Király József (3) könyv (1) korrupció (3) korszerűsítés (1) középiskola (1) közlekedésbiztonság (2) közmeghallgatás (1) közvilágítás (2) kritika (1) ktatás (1) kutya (1) lakás (1) lakossági fórum (3) Lázár János (1) Lehet Más a Politika (3) Lejer Zoltán (1) Lipard Film (1) LMP (2) lőtér (1) lövészet (1) magasfeszültség (1) Magyar Kórházszövetség (1) Magyar Közút (1) Magyar Szocialista Párt (1) Mavir (1) megemlékezés (1) Megyei Prima Díj (1) Mercedes (1) Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. (2) Mészáros Lőrinc (1) MOL (1) Molnár Gyula (1) Momentum Mozgalom (5) MSZP (2) multinacionális vállalat (1) munkaerőhiány (2) Nagypál Sándor (1) Nagy Attila (1) Navracsics Tibor (1) névadás (1) nevek (1) (1) oktatás (1) önerős útépítés (1) önkormányzat (1) Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (1) pénzosztás (1) plakátháború (2) plakáttörvény (1) polgári kezdeményezés (1) politikai humor (1) politikai pedofília (1) Rudolf-laktanya (1) Salacz László (1) slow food (1) SMP (1) Soproni Tamás (1) Soros-terv (1) statisztika (2) Stop Soros (1) Svébis Mihály (1) Szél Bernadett (3) Szemereyné Pataki Klaudia (2) Széna utca (1) Takács Valentina (1) Tállai András (1) távvezeték (1) Tiborcz István (3) történik épp (1) Tóth Szilárd (1) Trianon (1) tüntetés (1) tűzoltók (1) Univer Zrt. (1) ünnep (1) utcanevek (1) útfelújítás (1) üzemanyagár (1) Vágó Gábor (5) vagyonnyilatkozat (1) választási kampány (1) Vasútmodellezés (1) vihar (1) zászló (1) zebra (1) zene (1) Zombor Gábor (3) Címkefelhő