Debrecenben okosabbak a városvezetők?
Vélemény

Országszerte sorra hozzák a fideszes vezetésű városok a reklámadót bevezető határozatokat. Debrecenben azonban legalább nem tolnak ki a kis- és mikrovállalkozásokkal úgy, mint Kecskeméten. A cívis város képviselőtestülete ugyanis alsó korlátot állapított meg az adóval sújtott reklámhordozókra: 5 m² alatt nem kell fizetni.

Kecskeméten ezzel szemben a gyufaskatulyányi hirdetésért is fizetni kell elvileg valamennyit. Míg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az 1000 forintot nem meghaladó adótartozásokkal nem foglalkozik, addig a kecskeméti önkormányzat a sűrű fillért is megbecsüli. Egy kis utcai megállítótábla például a maga két oldalán összesen 1,1 m²-es területével már évi 13200 forintba kerül, amihez hozzájön még az adminisztráció költsége. Igaz, hogy Szőkéné Kopping Rita, az ellenzéki Demokratikus Koalíció (DK) képviselője figyelmeztette a döntéshozókat, hogy az 1 m²-es táblákra talán nem kellene adót kivetni, de nem győzte meg a fideszeseket. Végül a helyi kis- és mikrovállalkozásokon fog csattanni a Jobbik ellen kitalált kormányzati fegyver.

debrecen_2017.jpg

Debrecen 2017 novemberében

Utcai harcosok

Mint ismeretes, először kedvezményt kapott a párt Simicska Lajostól a hirdetéseire, de azután ezt tiltott párttámogatásnak minősítve szerette volna ellehetetleníteni a Fidesz. Miután nem sikerült a kétharmados többséget igénylő jogszabálymódosítást átverni a parlamenten, és a Fidesz az akkor még miniszterelnök-jelölt Botka László vétója miatt nem tudott megegyezni az MSZP-vel, egy egyszerű feles többségű törvénymódosítással próbálkoztak, amit még Áder János is visszaküldött, és jó eséllyel alkotmányellenesnek fog minősülni. Ezután a Jobbik egyszerűen megvásárolta Simicska cégétől a plakáthelyeket, hogy kikerülje a tiltott párttámogatás vádját, ám a Fidesz is résen volt, és ráküldte a kormányhivatalok dolgozóit, hogy fessék le a plakátokat. A kormányhivatalok szerencsétlen, méltatlan helyzetbe került beosztott dolgozói – akik gyakran még érvényes határozattal sem rendelkeztek, hiszen ha nincs határozat, akkor azt meg sem lehet támadni – pedig kénytelen-kelletlen elvégzik a piszkos munkát. Rendőrökkel kimennek a plakáthoz, lefestetik egy munkással, majd pár nap múlva a Jobbik visszaragasztja a plakátot. És ez így megy majd egészen a választásokig.

Ugyanezért született ez az új adó is, hiába tagadják az illetékesek. Kecskemét nem szorul rá a 100 millió forintos sarcból származó bevételre, hiszen jelenleg is kétmilliárd forintnyi felhasználatlan bankbetétje van a városnak, iparűzési adóbevételei évről évre enélkül is tovább nőnek, 25 milliárd forintért pedig nemsokára további gazdaságfejlesztő programokat indíthat. Lehetett volna nulla forint is az adó mértéke, mint néhány normális településen, de a fideszes pártközpont ukázát teljesíteni kellett.

Egy jobbikos óriásplakát (Forrás: Népszava.hu, fotó: Tóth Gergő)

Örüjjé' a zegyetemnek meg a kerítésnek, hogy nincs migráncs!

Nyugdíjprémium ide, Tállai elvtárs mezőkövesdi benzinárcsökkentése oda, a Fidesz nem fog tudni leállni a harccal, mert az a politikájának a lényege. Nem tudja konszolidálni sem az országot, sem magát. Akkor is harcolnak, ha már nincs kivel, és a harcnak mindig vannak járulékos veszteségei, esetünkben a kisvállalkozások. A hétköznapi emberek pedig hiába vágynak a nyugodt életre. Nem csoda, ha sokan nem mondják el a közvélemény-kutatónak, hogy kire fognak szavazni, vagy szándékosan hazudnak valamit. Legyen csak meglepetés az eredmény!

A bejegyzés trackback címe:

https://kecskemert.blog.hu/api/trackback/id/tr8013370945

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Kecskemért?

Kövess a facebookon!

Friss topikok

Nyomtass te is!

Nyomtass te is #68

Nyomtassteis Különszám
A kormány évi 250-300-ról 400 órára akarja emelni az elrendelhető túlórák számát, emellett egyről három évre növelni a munkaidőkeret elszámolási időszakát. A szakszervezetek példátlan összefogás mellett országosan tiltakoznak.
Tovább

Címkék

112-es segélyhívó (1) 1848-as forradalom (1) 2018 (1) 2018-as választások (4) átláthatóság (1) Az úszás ünnepe (1) Bács-Kiskun megye (1) Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár (1) Bács-Kiskun Megyei Kórház (1) benzin (1) bérlakás (1) beruházás (1) cashkemét (2) Cegléd (1) civil (1) CÖF (1) DAKK Zrt. (1) Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt. (1) demokrácia (1) Dobos József (1) egészségügy (1) Elios Zrt. (2) energia (2) Európai Bizottság (1) Európai Unió (3) Fekete-Győr András (1) felújítás (1) feminizmus (1) Fidelitas (1) fizetés (1) Független Diákparlament (1) gázolaj (1) Gémesi György (1) Gong Rádió (1) gyalogátkelőhely (1) Hadházy Ákos (2) harmadik Orbán-kormány (1) Határ Mária (1) hekkelés (1) helyi adó (1) Hírös Agóra (1) Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete (1) Hosszú Katinka (1) humor (1) I. világháború (1) ingatlanpiac (1) interjú (1) intermodális csomópont (1) Jean-Claude Juncker (1) Jobbik Magyarországért Mozgalom (1) jogsértés (1) kampánynyitó (1) kecskemért (3) Kecskemét (6) kecskeméti közgyűlés (1) Kecskméti Fürdő (1) kerékpározás (1) kerékpártároló (1) kerékpárút (1) kiállítás (1) Király József (3) könyv (1) korrupció (3) korszerűsítés (1) középiskola (1) közlekedésbiztonság (2) közmeghallgatás (1) közvilágítás (2) kritika (1) ktatás (1) kutya (1) lakás (1) lakossági fórum (3) Lázár János (1) Lehet Más a Politika (3) Lejer Zoltán (1) Lipard Film (1) LMP (2) lőtér (1) lövészet (1) magasfeszültség (1) Magyar Kórházszövetség (1) Magyar Közút (1) Magyar Szocialista Párt (1) Mavir (1) megemlékezés (1) Megyei Prima Díj (1) Mercedes (1) Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. (2) Mészáros Lőrinc (1) MOL (1) Molnár Gyula (1) Momentum Mozgalom (5) MSZP (2) multinacionális vállalat (1) munkaerőhiány (2) Nagypál Sándor (1) Nagy Attila (1) Navracsics Tibor (1) névadás (1) nevek (1) (1) oktatás (1) önerős útépítés (1) önkormányzat (1) Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (1) pénzosztás (1) plakátháború (2) plakáttörvény (1) polgári kezdeményezés (1) politikai humor (1) politikai pedofília (1) Rudolf-laktanya (1) Salacz László (1) slow food (1) SMP (1) Soproni Tamás (1) Soros-terv (1) statisztika (2) Stop Soros (1) Svébis Mihály (1) Szél Bernadett (3) Szemereyné Pataki Klaudia (2) Széna utca (1) Takács Valentina (1) Tállai András (1) távvezeték (1) Tiborcz István (3) történik épp (1) Tóth Szilárd (1) Trianon (1) tüntetés (1) tűzoltók (1) Univer Zrt. (1) ünnep (1) utcanevek (1) útfelújítás (1) üzemanyagár (1) Vágó Gábor (5) vagyonnyilatkozat (1) választási kampány (1) Vasútmodellezés (1) vihar (1) zászló (1) zebra (1) zene (1) Zombor Gábor (3) Címkefelhő
süti beállítások módosítása