Nehéz helyzetbe kerültek a polgári Magyarország hívei az újabb fideszes parlamenti kétharmad létrejöttével és a negyedik Orbán-kormány megalakulásával. Bár számszerűen többségben vannak a NER ellenfelei, politikailag megosztottak és elkeseredettek pártjaik választáson tanúsított rövidlátó és megalkuvó viselkedése miatt. Számukra a továbblépést az jelentheti, ha először is átgondolják, mi vezetett ideáig. Elsőként érdemes belátni, hogy a Fidesz–KDNP pártszövetség végső soron csalással jutott kétharmados többséghez a választáson.

Mit jelent itt a csalás?

A csalás nem azt jelenti, hogy választási csalásra adott volna utasítást Orbán Viktor – bár ki tudja? –, ennél kicsit bonyolultabb a helyzet. A dolog lényege az, hogy a választás nem volt igazságos. Csak az a választás igazságos, amikor fair versenyben dől el, kié lesz a főhatalom.

2018-ban nem volt fair a verseny, mert

1. a kormány és a Fidesz hirdetései nem váltak el egymástól,
2. a közmédia elfogult volt (ha szabad itt finoman fogalmaznom),
3. az elvben független intézmények (Nemzeti Választási Bizottság, Médiatanács, Számvevőszék, Ügyészség, Alkotmánybíróság stb.) végig a ciklus során elfogultak voltak,
4. konkrét csalások is történhettek a választáson, amiket nem tudni, kivizsgálnak-e valaha (kizárólag az ellenzék kárára tévedő fáradt szavazatszámlálók, ukránok buszoztatása, hamisan bejelentett lakcímű ukránok, VMSZ-es és RMDSZ-es aktivisták által szervezetten gyűjtött és nem titkosan kezelt vajdasági és erdélyi szavazatokat tartalmazó borítékok).

Az 1. és a 2. pont unfair volta nyilvánvaló.

A 3. ponthoz elég arra gondolni, milyen következményekkel járt volna Orbán Viktorra, ha valódi nyomozás követi az Elios-ügyben 2015-ben Hadházy Ákos által tett feljelentést.

A 4. ponttal kapcsolatban azt mondják a szakemberek, hogy a tapasztalt „furcsaságok" nem rendszerszerűek és nem befolyásolták érdemben a Fidesz többségét, szerintem azonban ha nem lesznek tisztességesen kivizsgálva a „furcsaságok", akkor az már igenis rendszerszerű lesz.

Török Gábor politológus már 2012-ben megfogalmazta, hogy a Fidesz célja, hogy neki lejtsen a pálya. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a kommunista szalámi-taktikához hasonlóan egyenként gyűrte maga alá a párt a független intézményeket. Ezek a lépések egyenként nem váltottak ki nagyobb felháborodást, jórészt nem érdekelték az embereket, sőt úgy látszik, az emberek nagy részét ma sem érdeklik.

Például amikor 2010-ben egy pártkatona került az Állami Számvevőszék élére, semmiféle érdemi tiltakozás nem volt, Domokos László azután csendben tett-vett és az első komoly pártfeladatát 2017-ben kapta, amikor kegyetlenül megbüntetett az éppen feljövő Jobbikot és több más ellenzéki pártot.

A fenti négy pont mellé még oda lehetne tenni ötödikként a választási rendszer átalakítását, de azzal kapcsolatban úgy áll a helyzet, hogy fair verseny esetén bármilyen választási rendszerben le lehet váltani bármilyen kormányt előbb vagy utóbb, mert pár választási ciklus alatt megtanulják az emberek, hogy hogyan működik. Az új választási rendszer csak bizonyos ideig ad előnyt a bevezetőjének, és az idő múlásával ez az előny fokozatosan elveszik. De ha nem fair a verseny, akkor semmilyen választási rendszer nem képes garantálni a kormány leválthatóságát.

Most lássunk két ellenérvet!

Valaki mondhatja azt, hogy 1990–2010 között sem volt fair a verseny. Természetesen sosincs ideális, tiszta verseny sehol, és önmagában a kormányok cserélődése nem bizonyítja, hogy fair versenyen tudtak győzni. De mindig meg lehet fogalmazni, hogy milyen feltételei vannak a fair versenynek. Ezek a kritériumok pedig egy demokratikus politika alapvetését jelenthetik. Ha nincs konszenzus a politikai pártok között abban, hogy ezeket a feltételeket hogyan és milyen sorrendben biztosítsák, még mindig jobb a helyzet, mintha abban nincs konszenzus, hogy egyáltalán szükség van-e fair versenyre. Ebben visszalépés a 2010 utáni időszak a demokrácia terén.

A másik ellenvetés komolyabb. Ez azt mondja, hogy tegyük fel, hogy a Fidesz 2010-es politikai győzelme igazságos volt. Ekkor a mai helyzet nem lehet igazságtalan, mert a 2010-es állapotból fair lépésekkel jutottunk ide, és fair lépések sorozata nem vezethet unfair állapothoz. (Ez az érv kicsit hasonlít Robert Nozick Rawls-kritikájához). Például Domokos László pártkatona 2010-es kinevezése előtt a Fidesz fair választáson nyert hatalmat, és a többségi elv alapján joga volt pártkatonát ültetni az elvben független intézmény élére, tehát Domokos kinevezésével nem romolhatott a demokrácia állapota, nem lett unfair a főhatalomért folytatott verseny. A kérdés tehát az, hogy a többségi elven alapuló döntések automatikusan igazságosak-e. (Most a jogszerűség, legalitás kérdésével nem foglalkozunk.)

A többségi elvű döntések hívei valójában fütyülnek az igazságosságra, nekik irreleváns, mi igazságos és mi nem, nekik csak a pillanatnyi erőviszonyok és a meggyőzőképesség számít, a pillanat uralása, de az nagyon. Bármi áron többséget kell biztosítaniuk maguknak, hiszen az életük múlik rajta. Ugyanis ha a többség kizárólag igazságos döntéseket tud hozni, akkor például teljesen „igazságosan" leszalámizhatja magát egy társadalom úgy, hogy a pillanatnyi többség minden nap kivégezteti a pillanatnyi kisebbséget, amíg ad absurdum két ember nem marad.

A nagy francia forradalom, a jakobinus terror által felvetett problémára a nyugati demokráciák megoldása az, hogy a főhatalommal szemben intézményeket, ellensúlyokat hoz létre a politika, és ezek léte garantálja, hogy a többségi elv ne tudjon a társadalom ellen fordulni. A „liberális demokrácia" szóösszetételben, amivel a nyugati világ országainak politikai berendezkedését nevezik, a „liberális" nem azt jelenti, hogy liberális elvek szerint kell kell a főhatalmat gyakorolni, hanem hogy a főhatalommal szemben intézményes – tehát nem személyi – garanciái vannak a mindenkori kisebbségnek arra, hogy fair verseny révén ő is a főhatalomhoz juthat. Vagyis a többségi elv, bár logikailag tetszetős, de a gyakorlatban veszélyes, ezért korlátozni kell.

A hatékony döntések meséje

2010-ben a Gyurcsány-kormányok teszetoszasága után (a teszetoszaság csak az egyik, és nem is a legrosszabb hibája volt a – szintén antidemokratikus, csak másképp  –  Gyurcsány-féle kormányzásnak) sokan vártak egy határozott miniszterelnököt, aki megteszi a komoly problémák megoldásához szükséges, jelentős részérdekeket sértő, de a közérdeket előmozdító intézkedéseket. Orbán Viktor hatalomra kerülésekor azonban a független intézmények a főhatalom felesleges fékezőinek, a haladás gátjainak lettek feltüntetve, és bizonyos támogatottsággal rendelkezett az az elképzelés, hogy jobb, ha mindenhol egy párt emberei ülnek, mert akkor hatékonyabban lehet a hazánk felemelkedése szempontjából fontos intézkedéseket meghozni (pl. az egészségügy, oktatás rendbetétele).

Ehhez képest az történt, hogy az intézményes garanciák megszűnésével a főhatalomért folytatott verseny unfair lett, és a demokrácia minőségének romlása oda vezetett, hogy a polgári társadalom helyett egy másik irányba, Török- és Oroszország politikai berendezkedése felé kezdett el csúszni az ország.

Ez volt az csalás, ami 2018-ban választási győzelemhez segítette Orbán Viktort és a Fidesz-KDNP-t.

Természetesen a fair körülmények elcsalása esetén nincs kihez fordulni, mert a csalás kedvezményezettjeit, a főhatalom birtokosait nem érdekli, miért „sivalkodik" a választáson alulmaradó többség, sőt még azzal is heccelhetik a veszteseket, hogy nem az unfair körülmények miatt maradtak alul, hanem mert bénák voltak. (Az ellenzék természetesen lehet, hogy béna, de a választás körülményeinek fair voltát akkor is biztosítani kell egy demokráciában.)  

Végül az derült ki, hogy azok a környező országok, amelyekben nem volt fülkeforradalom, nem volt NER-hez hasonló politikai félresiklás, legalább úgy, ha nem jobban fejlődtek az elmúlt nyolc év alatt, mint Magyarország. (Igaz, az EU-átlagot ők sem tudták megközelíteni, de ennek más oka van.)

Az Orbán-kormány politikájának lényege az autonómiák eltörlése

Az állami függőség már eddig is hatalmas csoportokat kötött gúzsba Magyarországon (nyugdíjasok, állami alkalmazottak, segélyből élők, diákok, korrupt építőipari cégek), de most a támadás elindult a civil társadalom és a gazdaság irányába is. Egyik jól menő vállalkozó sem tudhatja, hogy holnap nem veti-e ki cégére – vagy akár az egész iparágra, amiben a cég tevékenykedik – a hálóját egy NER-lovag. Mivel a kontroll nélküli törvényhozás, a közigazgatás, az erőszakszervezetek és a hatalmas állami források mind egy kézben vannak, bárkit függő helyzetbe hozhatnak, ha politikai vagy üzleti érdeke úgy kívánja a Orbán Viktornak.

Ebben a helyzetben egy, a régi kádárinál is rosszabb alkut kínál fel a hatalom: vannak bizonyos tabuk, általunk fontosnak tartott hatalmi, gazdasági és persze családi kérdések, ha azokkal nem foglalkozol, szépen kifizeted a védelmi pénzt és beállsz a sorba, akkor békén hagyunk. Ha foglalkozol a tabukkal, lázadozol, önállóskodsz, akkor biztosan nem hagyunk békén.

Ezt a múlt héten már Simicska Lajos is megértette.

Mit tehet egy polgár?

A válaszunk röviden az, hogy annyit, mint 1986-ban. Amíg nem jön létre a demokrácia helyreállítását hitelesen zászlajára tűző új politikai erő, addig három lehetőség van. Vagy kivándorolsz, vagy ha maradsz, akkor elfogadod a NER által felkínált kádári alkut. Mindkettő lehetőség megalázó. A harmadik lehetőség az, hogy úgy teszel, mintha itt továbbra is valódi demokrácia lenne, és úgy viselkedsz, mint egy polgár. Ezzel fékezed a demokrácia további romlását, és egy új korszak eljövetelét segíted elő.

1. Bojkott!

• Ne tarts fenn üzleti kapcsolatot a NER tagjaival, vagy igyekezz velük minél kevésbé érintkezni!
• Mondj le a NER médiatermékeiről, és másokat is beszélj le róluk!

2. Erődhöz mérten támogasd a NER-től független intézményeket!

• Támogasd a független sajtót, például a Politis-jellegű kezdeményezéseket!
• Támogasd a hatalomnak kínos információk minél szélesebb nyilvánosságra kerülését!
• Támogasd a civil szervezeteket (egyesületek, szakszervezetek, alapítványok, egyházak, klubok stb.)!

3. Ha függsz a NER-től,  alakíts ki új kapcsolatokat másokkal! Kezdeményezz magad vagy támogasd mások kezdeményezéseit anyagilag, személyesen munkával, kapcsolataiddal! Keresd meg mások jó ötleteit és vedd át őket!

4. Törj ki a téged körülvevő véleménybuborékból! Hallgasd meg mások álláspontját, vitatkozz a másképp gondolkodókkal – legalábbis a normális emberekkel; az agresszív kötekedőkkel nem kell foglalkozni!

A politikai munkát természetesen a pártoknak kell elvégezniük, de ha pártok nem teszik a dolgukat, nem kell és nem is szabad rájuk várni!