Mit keres egy skót dudás Kecskeméten?

Egy kevéssé ismert hangszer, a skót duda hangjai csendültek fel a minap a városközpontban. A kecskeméti  Gódor Zoltán (26) alkalmi utcazenéléssel szórakoztatta a főtér járókelőit. Vele beszélgettünk zenéről, zenészekről és a helyi zenei kultúráról.

 

Honnan jött az ötlet, hogy skót dudálással foglalkozz?

 

Személyes okok indítottak el. Korábban gitározni próbáltam, tanultam dobolni majd énekelni is, de egyik sem jött be. 2015-ben kezdtem skót dudálni, a mostani hangszeremet karácsonyra vettem. A Budapest Highlanders zenekarban játszom. Velük szoktam fellépni. Ez egy hagyományos duda- és dobok zenekar.

 

Ami a legtöbb embernek a skót zenéről beugrik, az 19. századi zene. Ezt tradicionálisnak nem nevezném, bár az évek során hagyományossá vált. Az igazi skót dudazene azonban lassabb és befelé fordulósabb. Ezek 10-15 perces számok, gyönyörű szépen kidolgozva. Van persze tánczene is, de mi csak katonaindulókat játszunk.

 

A skót dudának négy sípja van: egy dallamsíp, két tenor és egy basszus. Amin én játszok, az az úgynevezett nagy felföldi duda. Ennek kisebb változata a small pipes, ami lehet tömlős és fújtatós, és lehet fújt is. A harmadik típus a border pipes, ennek kicsit mélyebb hangja van.

 

dudas_kep.jpg

 

Gódor Zoltán



Követed a skót népzene mai trendjeit az interneten?

 

Persze.

 

Mik ma a főbb irányzatok?

 

A klasszikus felállás szerint a march egy induló,  strathspey egy tánczene és a reel, ami szintén tánczene. A bandák is tipikusan ebben szoktak játszani. Szólóban inkább pibroch megy, amik 12 perces számok. Nehéz erről beszélni olyannak, aki nem ismeri.

 

Mennyire élő ott ez a hagyomány?

 

Abszolút. Skóciában nagyon nagy divatja van, a mai napig megőrizte az ország a dudáshagyományát. [A dudazene a régi hadi dicsőség emlékét idézi fel a skótokban. – A szerk.] Vannak fesztiválok és versenyek is, rendesen, zsűri előtt. Most ért véget a nyári versenyszezon és a világbajnokság. Évközben is vannak pibroch versenyek. Ott az alap 10 perces  számokra írnak tetszőleges változatot. Ezekben trolla és a trulla díszítések vannak, amiket nagyon nehéz eljátszani. A tipikus bandaversenyek szabadtériek, a pibroch versenyeket szokták zárt térben is megrendezni.

 

Az ír népzene kocsmákban is menő, de hogy áll ezzel a skót zene?

 

Az a baj, hogy a skót duda nem éppen egy szórakoztató hangszer. Túlságosan harsány, rapszódikus a hangja, nagyon ceremoniális. Amikor kocsmában léptem fel, a lakott terület kellős közepén, az túl hangos volt. Az én hangszerem 95 decibeles.

 

Kecskeméten hol szoktál fellépni?

 

A Hunyadivárosi Napoknak már két éve állandó fellépője vagyok. Ez egy nagy sikerélmény a számomra. A Béke Általános Iskolával is van egy közös projektünk. Kecskeméten sajnos nincs Szent Patrik-nap; Szegeden idén volt és Pesten is nagy felvonulás szokott lenni.

 

Ír zenét is játszol?

 

Igen, van két ír számom is.



 

A Budapest Highlanders fellépése

 

Hogy fogadják a muzsikádat Kecskeméten?

 

Sokan biztos azt mondanák, és biztosan joggal, hogy hangos. A közönség szereti és tetszik nekik, de nem látom bennük azt a lelkesedést. Néha megkérdezik, hogy vállalok-e tanítást. Igen, vállalok, de amikor elkezdem sorolni a nehézségeket, hogy mi mennyibe kerül, akkor azt mondják, hogy “ja értem”. Amíg játszok rajta, érdekesnek találják, de nagyon kevés ember érdeklődik komolyabban. A tipikus modern felszínesség a jellemző.

 

Milyen problémákra gondoltál az előbb?

 

Magyarországon ennek nincs infrastruktúrája, semmilyen szaküzlet nincs, külföldről kell megrendelni a hangszert. Az én hangszerem 250 ezer forintba került, egy kocsit adtam el érte. A zenészélet olyan, hogy az embernek jó sok pénzt kell beleölnie a hangszerébe vagy a fellépőruhájába. Kiszámoltam, hogy ha mindent magam vennék meg, akkor a ruházat majdnem ugyanannyiba kerülne, mint a duda. És akkor már félmilliónál tartok.

 

Mennyi időt töltesz gyakorlással?

 

Mikor mennyit. Nyáron kevesebbet gyakoroltam, mert sok munkám volt, de a közeljövőben több időm lesz.

 

Hogy állnak a banda fellépései?

 

Nyáron zűrös időszakom volt, nem tudtam eleget játszani velük.

 

Hogyan látod Kecskemét zenei életét?

 

Szerintem gazdag, csak néha egyhangú. Nagyon sokan az elektronikus zenéért vannak oda, és pedig inkább rocker vagyok. A Technika Kávézóban (TEKA) szokott néha rockkoncert leni, de az élőzene nagyon hiányzik a városból. Népzene tekintetében nagyon jól állunk, Szegedhez képest mindenképp, vannak citerások, zeneiskolák, de Kodály városához képest mégiscsak sivár a zenei élet. Más megyeszékhelyekhez képest jobban állunk, de lehetne a mainál sokkal gazdagabb is.  Nekünk, kecskemétieknek különösen fel kellene vállalnuk, hogy Kodály városa vagyunk.

 

Milyen fellépőket hiányolsz?

 

Bármilyet. Az a baj, hogy ha csak a Hírös Fesztiválra vagy a Csiperóra szerveznek be egy-két fellépőt, az kevés. Ennél sokkal többre volna lehetősége ennek a városnak. Az utóbbi időben nagyon szépen fel lett újítva a központ, és vannak tervek, hogy még szebben nézzen ki. Szerintem ez remek lehetőség lenne arra, hogy az élőzene itt is megjelenjen.

 

Miért városi feladat ez, miért nem a oldják meg ezt a privát szórakozóhelyek?

 

Ott, mint mondtam, általában elektronikus zene megy, és nagyon ritka az élőzene. Hogy miért, nem tudom, de már DJ-ket sem hívnak, hanem csak betesznek valamit a gépbe.

 

A fiatalok is talán azért mennek el a városból, mert kulturális élet nem sok van. Alapjában véve nem új klubokra lenne szükség, hanem egy kicsit mentalitásváltásra a fogyasztók részéről. Klubhelyiségek vannak, a TEKA-ba például nagyon szívesen elmentem volna a nyáron, mert sok jó koncert volt, csak nem volt időm.

 

 

Paddy and the Rats: That’s my nature

 

Hogy látod rockerként a rockzene helyzetét a városban?

 

Népzenében jól állunk, de lehetne jobb is, a rockzene tekintetében a béka feneke alatt vagyunk. Látok nagyon sok jó kezdeményezést, de valahogy kifulladnak. Mindegyik csak pár hónapig megy. Vagy nincs pénzük folytatni, vagy idejük nincs, vagy az energiájuk fogy el. Egyszerűen abbamarad az egész, mert mindenkinek fontosabb dolga van. Mi is próbálunk egy folkrock zenekart összehozni, nekünk is se pénzünk, se időnk, és akkor nagyon könnyen borul az egész. Azt veszem észre, hogy rockzenekart már senki sem akar indítani. Mintha tele lennénk azzal az egy-kettővel ami van. Sok ember elfelejti, hogy Paddy and the Rats, a 30Y vagy a Quimby hol kezdte - bár az utóbbiak inkább alternatív rockot játszanak. Szóval ők sem voltak az elején híres zenekarok, csak megvolt bennük az eltökéltség. A mentalitásváltás az alkotók részéről azt jelentené, hogy tényleg kitartóan csinálják, amit elkezdtek, ha törik, ha szakad.

 

Segíthetne ezen valamilyen városi támogatás?

 

Bizonyos szinten jó, ha támogatást kapnak a kezdő zenekarok, de ha megvan bennük az elszántság, az akarat, akkor kis túlzással nulla forintból is meg tudja valósítani a terveit. Akik támogatást kapnak, azoknak persze egyértelműen könnyebb dolguk van.

 

A harmadik mentalitásbeli probléma, hogy gyakran a zenésznek kell fizetnie azért, ha koncertezni szeretne valahol. Nem értem, miért van ez így. Hosszabb távú tervem egy olyan klub indítása, ahol a zenészeknek nem kell 20-30 ezret fizetniük, ha játszani akarnak.



 

A bejegyzés trackback címe:

https://kecskemert.blog.hu/api/trackback/id/tr3513154810

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Kecskemért?

Kövess a facebookon!

Friss topikok

Nyomtass te is!

Nyomtass te is #68

Nyomtassteis Különszám
A kormány évi 250-300-ról 400 órára akarja emelni az elrendelhető túlórák számát, emellett egyről három évre növelni a munkaidőkeret elszámolási időszakát. A szakszervezetek példátlan összefogás mellett országosan tiltakoznak.
Tovább

Címkék

112-es segélyhívó (1) 1848-as forradalom (1) 2018 (1) 2018-as választások (4) átláthatóság (1) Az úszás ünnepe (1) Bács-Kiskun megye (1) Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár (1) Bács-Kiskun Megyei Kórház (1) benzin (1) bérlakás (1) beruházás (1) cashkemét (2) Cegléd (1) civil (1) CÖF (1) DAKK Zrt. (1) Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt. (1) demokrácia (1) Dobos József (1) egészségügy (1) Elios Zrt. (2) energia (2) Európai Bizottság (1) Európai Unió (3) Fekete-Győr András (1) felújítás (1) feminizmus (1) Fidelitas (1) fizetés (1) Független Diákparlament (1) gázolaj (1) Gémesi György (1) Gong Rádió (1) gyalogátkelőhely (1) Hadházy Ákos (2) harmadik Orbán-kormány (1) Határ Mária (1) hekkelés (1) helyi adó (1) Hírös Agóra (1) Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete (1) Hosszú Katinka (1) humor (1) I. világháború (1) ingatlanpiac (1) interjú (1) intermodális csomópont (1) Jean-Claude Juncker (1) Jobbik Magyarországért Mozgalom (1) jogsértés (1) kampánynyitó (1) kecskemért (3) Kecskemét (6) kecskeméti közgyűlés (1) Kecskméti Fürdő (1) kerékpározás (1) kerékpártároló (1) kerékpárút (1) kiállítás (1) Király József (3) könyv (1) korrupció (3) korszerűsítés (1) középiskola (1) közlekedésbiztonság (2) közmeghallgatás (1) közvilágítás (2) kritika (1) ktatás (1) kutya (1) lakás (1) lakossági fórum (3) Lázár János (1) Lehet Más a Politika (3) Lejer Zoltán (1) Lipard Film (1) LMP (2) lőtér (1) lövészet (1) magasfeszültség (1) Magyar Kórházszövetség (1) Magyar Közút (1) Magyar Szocialista Párt (1) Mavir (1) megemlékezés (1) Megyei Prima Díj (1) Mercedes (1) Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. (2) Mészáros Lőrinc (1) MOL (1) Molnár Gyula (1) Momentum Mozgalom (5) MSZP (2) multinacionális vállalat (1) munkaerőhiány (2) Nagypál Sándor (1) Nagy Attila (1) Navracsics Tibor (1) névadás (1) nevek (1) (1) oktatás (1) önerős útépítés (1) önkormányzat (1) Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (1) pénzosztás (1) plakátháború (2) plakáttörvény (1) polgári kezdeményezés (1) politikai humor (1) politikai pedofília (1) Rudolf-laktanya (1) Salacz László (1) slow food (1) SMP (1) Soproni Tamás (1) Soros-terv (1) statisztika (2) Stop Soros (1) Svébis Mihály (1) Szél Bernadett (3) Szemereyné Pataki Klaudia (2) Széna utca (1) Takács Valentina (1) Tállai András (1) távvezeték (1) Tiborcz István (3) történik épp (1) Tóth Szilárd (1) Trianon (1) tüntetés (1) tűzoltók (1) Univer Zrt. (1) ünnep (1) utcanevek (1) útfelújítás (1) üzemanyagár (1) Vágó Gábor (5) vagyonnyilatkozat (1) választási kampány (1) Vasútmodellezés (1) vihar (1) zászló (1) zebra (1) zene (1) Zombor Gábor (3) Címkefelhő
süti beállítások módosítása