Mikor suhanhatunk a kecskeméti villamossal?

Vágó Gábor LMP-s politikus egy ambiciózus elképzelést mutatott be a kampánynyitó rendezvényén.

2018. február 5-én délután Vágó Gábor, a Lehet Más a Politika (LMP) kecskeméti képviselőjelöltje az 1. számú választókerületben, a Korrupcióellenes Szövetség (Kellesz) alapítója sajtótájékoztatót tartott „Villamost Kecskemétre!” címmel. A politikus itt elmondta, hogy hiába fejlődik a város, ha a közlekedési infrastruktúra fejlődése nem tart lépést ezzel. A koncepciója két részből áll. Az agglomeráció felé egy HÉV-szerű rendszert szeretne kialakítani, ami a meglévő vasútvonalakon járatsűrítéssel vagy egyáltalán új járatok beindításával biztosítaná, hogy ne kelljen autóba ülniük a környékbelieknek, és ők így közvetlenül be tudnának jönni a városba. A közlekedési elmaradottság felszámolásához Vágó szerint a másik fő lépés Kada Elek százéves tervének megfelelően helyi villamosjáratok indítása lenne. Két irányt javasolt a viszonylatoknak: az egyik a vasútállomástól a Petőfiváros felé menne, a másik pedig a Széchenyivárostól a déli ipari övezet felé.

Villamos KecskemétenIllusztráció

Vágó szerint Kecskemét fideszes vezetése 2,5 milliárd forintot költött el kamu tanulmányokra, amelyek csak az asztalfiókot gazdagítják, és nem a város fejlődését szolgálják. Itt az ún. intermodális csomópontra gondolt, vagyis a szállodával és bevásárlóközponttal egybeépített vasútállomásról és buszpályaudvarról a volt KTE-pálya helyén. Azt mondta, hogy az intermodális csomópontot már több tucatszor megígérték a helyi fideszes politikusok, ám eddig 2,5 milliárd forint csak tanulmányokra ment el. Szerinte ennyi pénzből meg lehetett volna oldani, hogy a Hetényegyháza felé menő vasútvonalon megállót építsenek a Petőfivárosnál és felfejleszthették volna a máriavárosi vasúti megállót is. De most csak az oligarchákhoz közel álló fejlesztőcégek tanulmányírói gazdagodtak és nem Kecskemét polgárai. 

Vágó szerint a város felemelkedésének egyik alapja, hogy a fejődéshez megfelelő infrastruktúra épüljön ki. „Hiába gondoljuk, hogy sok pénz van a városban, ha ezt a pénzt csak egy nagyon szűk kör képes megszerezni, és nem a lakosok életét gazdagítja a beáramló pénz. Itt az idő, hogy ne csak papíron, hanem a valóságban is elinduljanak ezek a fejlesztések” – mondta.

Vágó GáborVágó Gábor

Tudom, hogy tavaly kötött pályás közlekedésre 19 millió forintot adott a kormányzat a városnak különböző tervezési folyamatokra, amiből eddig 9 millió forintot kötött le a város, a többi 10 millió forintról nem tudjuk, hogy mi történt vele. Az biztos, hogy nem elég a célok kitűzése, a célokhoz meg kell tenni a lépéseket is! Nekem nagyon úgy tűnik, hogy a kormányzat csak tétova lépéseket tesz, és valójában nem szeretné olyan tempóban fejleszteni Kecskemét közlekedését, mint ahogy azt a város lakosai szeretnék.

Itt nem csak a kötött pályás közlekedésről van szó, hanem szükség van a hozzá kapcsolódó P+R parkolók kialakítására és a kerékpárút-fejlesztésekre is. Számos olyan pont van, ahol tényleg előre lehetne lendíteni a dolgokat, de most még ennek a csíráját sem látjuk a város vezetésénél, sem a kormányzati kapcsolattartásban szerepet játszó országgyűlési képviselőknél.

Ekkor egy férfi a hallgatóságból szóvá tette, hogy nemrég sárgával felfestettek több „kerékpárutat”, de ez csak egy vicc, a pénz pedig elment.

Vágó szerint a sávfelfestés, például a Vacsi közben, inkább kockázatokat rejt magában, a jó megoldás az lenne, ha a város kisajátítaná az út mellett a kerékpárút számára szükséges területet és kerékpárutat építene. „Vigye el inkább egy oligarcha a pénz felét, de működjön az a bicikliút! Az a legnagyobb probléma, hogy úgy lopnak, hogy közben nem csinálják meg a beruházást, az intermodális pályaudvar történetének ez a legfőbb tanulsága” – mondta a politikus.

vago_2.jpgVágó Gábor a Hír Tv „Privát Szféra” című műsorának nyilatkozik

A sajtótájékoztató után a politikus az LMP helyi szimpatizánsaival és aktivistáival találkozott egy kötetlen beszélgetésen.

A bejegyzés trackback címe:

https://kecskemert.blog.hu/api/trackback/id/tr1713639126

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Kecskemért?

Kövess a facebookon!

Friss topikok

Nyomtass te is!

Nyomtass te is #68

Nyomtassteis Különszám
A kormány évi 250-300-ról 400 órára akarja emelni az elrendelhető túlórák számát, emellett egyről három évre növelni a munkaidőkeret elszámolási időszakát. A szakszervezetek példátlan összefogás mellett országosan tiltakoznak.
Tovább

Címkék

112-es segélyhívó (1) 1848-as forradalom (1) 2018 (1) 2018-as választások (4) átláthatóság (1) Az úszás ünnepe (1) Bács-Kiskun megye (1) Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár (1) Bács-Kiskun Megyei Kórház (1) benzin (1) bérlakás (1) beruházás (1) cashkemét (2) Cegléd (1) civil (1) CÖF (1) DAKK Zrt. (1) Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt. (1) demokrácia (1) Dobos József (1) egészségügy (1) Elios Zrt. (2) energia (2) Európai Bizottság (1) Európai Unió (3) Fekete-Győr András (1) felújítás (1) feminizmus (1) Fidelitas (1) fizetés (1) Független Diákparlament (1) gázolaj (1) Gémesi György (1) Gong Rádió (1) gyalogátkelőhely (1) Hadházy Ákos (2) harmadik Orbán-kormány (1) Határ Mária (1) hekkelés (1) helyi adó (1) Hírös Agóra (1) Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete (1) Hosszú Katinka (1) humor (1) I. világháború (1) ingatlanpiac (1) interjú (1) intermodális csomópont (1) Jean-Claude Juncker (1) Jobbik Magyarországért Mozgalom (1) jogsértés (1) kampánynyitó (1) kecskemért (3) Kecskemét (6) kecskeméti közgyűlés (1) Kecskméti Fürdő (1) kerékpározás (1) kerékpártároló (1) kerékpárút (1) kiállítás (1) Király József (3) könyv (1) korrupció (3) korszerűsítés (1) középiskola (1) közlekedésbiztonság (2) közmeghallgatás (1) közvilágítás (2) kritika (1) ktatás (1) kutya (1) lakás (1) lakossági fórum (3) Lázár János (1) Lehet Más a Politika (3) Lejer Zoltán (1) Lipard Film (1) LMP (2) lőtér (1) lövészet (1) magasfeszültség (1) Magyar Kórházszövetség (1) Magyar Közút (1) Magyar Szocialista Párt (1) Mavir (1) megemlékezés (1) Megyei Prima Díj (1) Mercedes (1) Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. (2) Mészáros Lőrinc (1) MOL (1) Molnár Gyula (1) Momentum Mozgalom (5) MSZP (2) multinacionális vállalat (1) munkaerőhiány (2) Nagypál Sándor (1) Nagy Attila (1) Navracsics Tibor (1) névadás (1) nevek (1) (1) oktatás (1) önerős útépítés (1) önkormányzat (1) Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (1) pénzosztás (1) plakátháború (2) plakáttörvény (1) polgári kezdeményezés (1) politikai humor (1) politikai pedofília (1) Rudolf-laktanya (1) Salacz László (1) slow food (1) SMP (1) Soproni Tamás (1) Soros-terv (1) statisztika (2) Stop Soros (1) Svébis Mihály (1) Szél Bernadett (3) Szemereyné Pataki Klaudia (2) Széna utca (1) Takács Valentina (1) Tállai András (1) távvezeték (1) Tiborcz István (3) történik épp (1) Tóth Szilárd (1) Trianon (1) tüntetés (1) tűzoltók (1) Univer Zrt. (1) ünnep (1) utcanevek (1) útfelújítás (1) üzemanyagár (1) Vágó Gábor (5) vagyonnyilatkozat (1) választási kampány (1) Vasútmodellezés (1) vihar (1) zászló (1) zebra (1) zene (1) Zombor Gábor (3) Címkefelhő
süti beállítások módosítása