A politika egyhangúlag támogatja a gyalogosvédelmet

Talán a választások közeledte is közrejátszik abban, hogy megbeszélésen egyhangúan mindenki kiállt a gyalogos-  és kerékpáros-közlekedés nagyobb biztonságának megteremtése mellett. Kérdés, hogy a szép elképzelésekből mi fog megvalósulni.

2018. január 11-én a a kecskeméti városházán tartotta  megbeszélését a Városrendezési és Városüzemeltetési Bizottság. Mint ismeretes, a 2017. november-decemberi időszakban elszaporodtak a komoly sérüléssel járó közúti balesetek a városban, és az áldozatok legtöbbször gyalogosok vagy kerékpárosok voltak, és volt, hogy zebrán történt a baleset. Mint arról beszámoltunk, egy civil csoport zászlókat helyezett el több kijelölt gyalogátkelőhelyen, hogy az áthaladni kívánó járókelők azzal hívhassák fel magukra a figyelmet, és így csökkentsék a balesetek kockázatát.

A zászlós gyalogosvédők akciója felemás eredményre vezetett. A száznál is több kitett zászló nagy része rövid időn belül eltűnt, egyesek gyerekekre, mások rosszindulatú felnőttekre vagy tüzelőt gyűjtögető hajléktalanokra gyanakodtak. Ugyanakkor sikerült nagy nyilvánosságot is adni a problémának, az összes helyi médium foglalkozott az üggyel. Végülis a politikusok is kénytelenek voltak meghallani a lakosság hangját és ennek eredményeképpen jött létre a városházi megbeszélés.

A bizottsági gyűlésen a politikusok mellett részt vett Kerti István rendőr alezredes, városi rendőrkapitány, Bohner Zsolt rendőr őrnagy, a kecskeméti rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője, Orbán Csaba, a polgármesteri hivatal Városüzemeltetési Osztályának vezetője, Novák Kornél, a Városüzemeltetési Osztály csoportvezetője, Barna Imre, a Magyar Kerékpárosklub Kecskeméti Területi Szervezetének elnöke és Halász István, a Vonalvezető Kft. ügyvezető igazgatója.

 A rendőrség képviselői elmondták, hogy a balesetek száma csak a téli időszakban volt kiugró, éves szinten nincs emelkedés. A baleseteket nem a városba betérő idegen autósok okozzák, hanem helyismerettel rendelkező helyi lakosok, akik azonban a megszokás miatt figyelmetlenül közlekednek, akár gyalogosan, akár autóval.

1_a.jpgA bizottság Orbán Csaba előadása közben

Orbán Csaba bemutatott zalaegerszegi példát, az "okos zebrát", vagyis egy olyan mozgásérzékelővel felszerelt gyalogátkelőhelyet, amely a gyalogosok közeledésekor bekapcsolja az úttestbe épített villogó fényforrásokat. Egy ilyen okos zebra ára kb. 2 millió forint. Kiemelte, hogy az egyik legveszélyesebb átkelőhelyet, a Békéscsabai út-Béke fasor-Kandó Kálmán utca csomópontját a Békéscsabai út 2019-es felújításakor szintén átépítik.

1_6.jpgA Békéscsabai út-Béke fasor-Kandó Kálmán utcai csomópont átépítési terve

Novák Kornél szerint a zebrák most sajnos beleolvadnak a környezetükbe, ez ellen többféle módszerrel lehetne tenni.

Barna Imre röviden megismételte a 2017. novemberi fórumon elhangzottakat. Szerinte a kerékpárutak építése helyett a kerékpárosok úttesten való haladását kell biztonságosabbá tenni különféle technikai megoldásokkal. Szakítani kell az autóközpontú tervezési szemlélettel, mert az autók száma csak nőni fog, de a közlekedés számára elérhető terület már nem bővíthető. Ezért át kell értékelni a prioritásokat, és akár a sávok szűkítésével akár némely utca egyirányúsításával kell helyet szorítani a kerékpárosoknak.

A politikusok azt emelték ki, hogy a balesetmegelőzés komplex probléma, melyhez a szabálykövetést kikényszerítő büntetések ugyanúgy hozzátartoznak, mint az oktatás és a jobb közlekedési feltételek biztosítása.

1_3.jpgHomoki Tamás

Homoki Tamás (54) alpolgármester (Fidesz) szerint lesz forrás 8-12 helyen az okos zebrák létesítésére. A városvezetés célja, hogy csökkentse a központban az áthaladó autóforgalmat, és parkolók építésével, a közösségi közlekedés megerősítésével alternatívát nyújtson az autóhasználattal szemben.

A legtöbb felszólaló problémásnak nevezte a közvilágítást, amelyet a gyalogátkelők környékén német mintára feltétlenül meg kell erősíteni. Nagyobb teljesítményű izzók vagy pótlólagos lámpatestek felszereléséhez azonban a Démász részéről nincs meg a kellő együttműködési készség és rugalmasság, ezért a végső megoldáshoz még sokat kell tárgyalni velük.

4_1.jpgKirály József

Király József (60), a Bizottság elnöke (MSZP) a következőket mondta portálunknak:

Mindenképpen nagyon pozitívan értékelem a találkozót, annál is inkább, hogy bár statisztikailag nem volt több kerékpáros és gyalogosbaleset, mint az azt megelőző évben, de az ünnepek közeledtével ez besűrűsödött, ami arra ösztönözte a város lakóinak egy részét, civileket, hogy felhívják erre a figyelmet.Azt gondolom, hogy egyik oldalról nekünk szakmailag is meg kell keresnünk a megfelelő választ, a másik oldalról pedig, mint képviselő, konkrét tennivalónk van. Ahhoz, hogy ezt megtegyük, mindenképpen kellett ez a beszélgetés. Azt gondolom, hogy a felelős Osztály részéről is megfelelően fognak hozzáállni. Vannak korszerű dolgok a gyalogátkelőhelyek jelzésében, ez egy előrelépés lesz. Ahogy alpolgármester úr is mondta, 8-10 helyen találunk lehetőséget arra, hogy elkezdjük ennek a kiépítését.

Azt is közösen állapítottuk meg, hogy nem csak technikai vagy forgalomszabályozási része van ennek a történetnek, hanem része az emberek hozzáállása is a közlekedéshez. Figyeljünk jobban egymásra!

A Bizottság részéről azt próbálom elérni, hogy ha van egy állampolgári megkeresés, akkor azt tűzzük napirendre. Ilyen a gyalogátkelőhelyek kijelölése vagy a városbelső közlekedésének a módosítása, ami egy régi téma. Most van a költségvetésben pénz.

5_1.jpgFalusi Norbert és Barna Imre

 Falusi Norbert (34) önkormányzati képviselő (LMP), a zászlók egyik kihelyezője így értékelte a megbeszélést:

A Zászlót a veszélyes zebrákhoz nevű állampolgári akció jó példa arra, ha az állampolgárok összefognak, akkor sikerül a döntéshozók felé közvetíteni a problémáikat. A szakbizottsági ülést részben ennek az akciónak a hatására hívták egybe. Bízom abban, hogy az ülésen megfogalmazott konkrét javaslatokról a soron következő, februári városi közgyűlésen már tárgyalnak a képviselők. Ha és amennyiben erre sor kerül, akkor hamarosan lehet érdemi eredmény, mert a szükséges fejlesztéseknek meg lesz az anyagi fedezete is. Ha hónapokat kell várni, akkor a Zászlót a veszélyes zebrákhoz akció az egyetlen olyan érdemi lépés, amely lehetőségeihez képest, de érdemben hozzájárult a közlekedési morál jobbításához.

 Most már csak ki kell várni, hogy az okos zebrák elterjedjenek és az erősebb lámpák valóban világítsanak. Addig is marad a zászlóval integetés.

A bejegyzés trackback címe:

https://kecskemert.blog.hu/api/trackback/id/tr1713569205

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2018.01.13. 13:03:56

"...és volt, hogy zebrán történt a baleset." Jó lenne azért tudni, hogy mennyi volt a zebrán kívüli baleset. Az Akadémia krt. és a Március 15. utca már most is a világ leghosszabb zebrájaként működik, ahogy az Irinyi úton is össze-vissza megy minden gyalogos, bárhol-bármikor, ahol éppen eszükbe jut. Korán reggel még gyerekek is cikáznak az autók között.

"a zebrák most sajnos beleolvadnak a környezetükbe, ez ellen többféle módszerrel lehetne tenni" - igen, talán fel lehetne őket festeni. A festést jó esetben is évente csinálják meg, ami 2-3 hónap alatt egyszerűen eltűnik, ahogy a többi közúti jelzés is. Ezeket karban tartani lehet, hogy olcsóbb lenne, mint okoszebrákra szórni a pénzt.

"a kerékpárutak építése helyett a kerékpárosok úttesten való haladását kell biztonságosabbá tenni különféle technikai megoldásokkal." aki ezt mondta, az sem teljesen normális. A kecskeméti utak többsége nem elég széles ahhoz, hogy a kerékpárosok biztonságosan az autós forgalomba integráltan közlekedjenek.

"Szakítani kell az autóközpontú tervezési szemlélettel, mert az autók száma csak nőni fog, de a közlekedés számára elérhető terület már nem bővíthető." ezen akkor kellett volna gondolkodni, amikor még a város 40 kilométeres körzetét nem szabadították rá a városra. Minden érdemi közszolgáltatást behoztak a megye/járásszékhelyre vagyis jön be ezzel az igénybevevők köre. Érdemes megnézni, hogy a nyugati tengelyen az 52-es útra most rájön még egy nagy felsőoktatási intézmény, több kereskedelmi egység meg egy nagyobb lakópark... akik ide jönnek vagy innen mennek majd dolgukra, majd ők teleportálni fognak-e?

Ma az autó alapvető közlekedési eszköz, gyakorlatilag nincs meg az a tömegközlekedési infrastruktúra, ami helyben vagy helyközi szinten ezt érdemben ki tudná váltani (utazott valaki mostanában buszon reggel 7-8 között? - most ehhez adja hozzá az autóban ülőket), főleg, ha az időhöz kötött közlekedésről beszélünk.

A városban gyakorlatilag nincs p+r parkolás, hiányoznak a tömegközlekedési végpontoknál az autó letételére alkalmas helyek, hiányoznak a fizetős övezetek szélén a hasonló lehetőségek. Egy csomó helyen lehetne ésszerűsíteni a forgalom szabályozását, de ezzel is vannak gondok - néha egészen meglepődöm, hogy vannak helyek a városban, ahol jobban lehet közlekedni, ha nem működnek a lámpák.

Kecskemért?

Kövess a facebookon!

Friss topikok

Nyomtass te is!

Nyomtass te is #68

Nyomtassteis Különszám
A kormány évi 250-300-ról 400 órára akarja emelni az elrendelhető túlórák számát, emellett egyről három évre növelni a munkaidőkeret elszámolási időszakát. A szakszervezetek példátlan összefogás mellett országosan tiltakoznak.
Tovább

Címkék

112-es segélyhívó (1) 1848-as forradalom (1) 2018 (1) 2018-as választások (4) átláthatóság (1) Az úszás ünnepe (1) Bács-Kiskun megye (1) Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár (1) Bács-Kiskun Megyei Kórház (1) benzin (1) bérlakás (1) beruházás (1) cashkemét (2) Cegléd (1) civil (1) CÖF (1) DAKK Zrt. (1) Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt. (1) demokrácia (1) Dobos József (1) egészségügy (1) Elios Zrt. (2) energia (2) Európai Bizottság (1) Európai Unió (3) Fekete-Győr András (1) felújítás (1) feminizmus (1) Fidelitas (1) fizetés (1) Független Diákparlament (1) gázolaj (1) Gémesi György (1) Gong Rádió (1) gyalogátkelőhely (1) Hadházy Ákos (2) harmadik Orbán-kormány (1) Határ Mária (1) hekkelés (1) helyi adó (1) Hírös Agóra (1) Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete (1) Hosszú Katinka (1) humor (1) I. világháború (1) ingatlanpiac (1) interjú (1) intermodális csomópont (1) Jean-Claude Juncker (1) Jobbik Magyarországért Mozgalom (1) jogsértés (1) kampánynyitó (1) kecskemért (3) Kecskemét (6) kecskeméti közgyűlés (1) Kecskméti Fürdő (1) kerékpározás (1) kerékpártároló (1) kerékpárút (1) kiállítás (1) Király József (3) könyv (1) korrupció (3) korszerűsítés (1) középiskola (1) közlekedésbiztonság (2) közmeghallgatás (1) közvilágítás (2) kritika (1) ktatás (1) kutya (1) lakás (1) lakossági fórum (3) Lázár János (1) Lehet Más a Politika (3) Lejer Zoltán (1) Lipard Film (1) LMP (2) lőtér (1) lövészet (1) magasfeszültség (1) Magyar Kórházszövetség (1) Magyar Közút (1) Magyar Szocialista Párt (1) Mavir (1) megemlékezés (1) Megyei Prima Díj (1) Mercedes (1) Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. (2) Mészáros Lőrinc (1) MOL (1) Molnár Gyula (1) Momentum Mozgalom (5) MSZP (2) multinacionális vállalat (1) munkaerőhiány (2) Nagypál Sándor (1) Nagy Attila (1) Navracsics Tibor (1) névadás (1) nevek (1) (1) oktatás (1) önerős útépítés (1) önkormányzat (1) Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (1) pénzosztás (1) plakátháború (2) plakáttörvény (1) polgári kezdeményezés (1) politikai humor (1) politikai pedofília (1) Rudolf-laktanya (1) Salacz László (1) slow food (1) SMP (1) Soproni Tamás (1) Soros-terv (1) statisztika (2) Stop Soros (1) Svébis Mihály (1) Szél Bernadett (3) Szemereyné Pataki Klaudia (2) Széna utca (1) Takács Valentina (1) Tállai András (1) távvezeték (1) Tiborcz István (3) történik épp (1) Tóth Szilárd (1) Trianon (1) tüntetés (1) tűzoltók (1) Univer Zrt. (1) ünnep (1) utcanevek (1) útfelújítás (1) üzemanyagár (1) Vágó Gábor (5) vagyonnyilatkozat (1) választási kampány (1) Vasútmodellezés (1) vihar (1) zászló (1) zebra (1) zene (1) Zombor Gábor (3) Címkefelhő
süti beállítások módosítása